Keresztyéni lelkülettel

2012. június 14., címkék: 20 éves oktatás, reformátusok lapja, interjú, kálmán attila

„Egyik nap középiskolai tanár, másik nap a miniszter első helyettese voltam" – fogalmaz Kálmán Attila, aki dunántúli főgondnokként egyházát, oktatási államtitkárként a kormányt képviselte a kilencvenes évek elején a református iskolarendszer újraindításakor. A Tatai Református Gimnázium címzetes igazgatója fontosnak tartja, hogy a református intézményekben tanulók bekapcsolódjanak a gyülekezetekbe. Az idei tanévzáráskor a húsz évvel ezelőtti újrakezdésre tekintünk vissza.

Emlékérem a református oktatás húsz évvel ezelőtti újraindulása alkalmából

2012. június 05., címkék: 20 éves oktatás, református oktatás, érem

A református oktatás húsz évvel ezelőtti újraindítására emlékező, június 2-án a debreceni Nagytemplomban megtartott hálaadó istentiszteleten a református iskolarendszer megalkotásában játszott szerepért ezüst emlékérmet adományoztak többeknek.

A szellemiség kihat a diákokra

2012. június 04., címkék: 20 éves oktatás, református okatás, körkép

A református oktatás újraindulása évfordulójának alkalmából szervezett hálaadó istentisztelet után néhány ünneplőt arról kérdeztünk, miként vett részt a húsz évvel ezelőtti folyamatokban, és milyennek látja az egyházi oktatás ügyét és jövőjét.

A lelkületétől válik egy iskola reformátussá

2012. június 04., címkék: 20 éves oktatás, debreceni nagytemplom, református oktatás

A református iskolák húsz éves évfordulóját ünnepelték Debrecenben. Néhány évtizednyi történelmi kényszerhelyzet után a Magyarországi Református Egyház, a többi történelmi vallásfelekezettel együtt lehetőséget kapott arra, hogy újra megteremtse és kiépítse széleskörű oktatási rendszerét, iskolahálózatát.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.